Archívum: » 2012. március «

nagy fehérség…

…csak fekszem az ágyon.Fekszem,és fikszírozom a falat.Próbálom elképzelni, milyen lenne, ha csak a jobb oldalamat tudnám -valamennyire- mozgatni. Fáj. Nagyon fáj itt legbelül,de örülök, hogy volt erőm, és bementem hozzá. Igaz sokat nem értettem abból, amit mondott nekem, és kb. olyan állapotban lehetett, mint mikor késő este az ember ül egy közepesen izgi film előtt, közben el-elbóbiskol, és mikor lecsuklana a feje akkor magához tért. Mikor elmosódik álom és valóság. Nyitott szemmel aludt. Komolyan mondom, ez nehezebb, mint egy kínzatás. Legszívesebben kitépném a szívemet innen legbelülről, és elásnám 30 méter mélyre. Vagy előbb húznám magamra a spanyol csizmát.Volt 15 másodperc, hogy mereven fixált maga elé. Egy pillanatra megfagyott bennem a vér. Azt hittem,….azt hittem… hogy vége. Lehet jobb lenne. Láttam már halálos beteget,de ezt nem tudom tolerálni. Szerencsére, mondom, félálomban lehetett. Egyszer kérdezte a M.-tól hogy ,,miért,hol vagyok?Nem otthon?” M. folyton mondta neki hogy itt van az Esztike nem akarsz vele beszélgetni kicsit? Akkor intett hogy ,,gyere ide”.megölelt a jobb kezével és megpuszilgatott. Még jó,hogy általában nem sminkelek hétköznap szemspirálnál többet, most alig látok. Zsebkendőfogyasztásom meghaladja az influenzában már megszokott mértékemet. Nem látom a képernyőt, mert folyton bőgök, ha rá gondolok. Apu erős. Legalábbis annak mutatja magát. Unokatesóm jött, rohadt rég találkoztunk, és pici papinak hivta. Itt elszakadt a cérnám. Én belehalok. Bármit megtennék, hogy jobb legyen neki. Ez mekkora rohadt nagy szemétség az élettől. Kapsz egy szívrohamot, azt jónapot,vagy meghalsz, vagy a mai technikának köszönhetöen jó eséllyel meggyógyulsz. Igy vagy ugy,de szerintem nem sokat szenvedsz, mindenesetre VAN esélyed! De ez a görény betegség? Azt hiszed minden oké, jól vagy, és egyszercsak visszajön. Vagy már az elején elvisz, de abban sincs köszönet. Holnap Milánnal mi visszük ki Mamit a fiához. Hogy utoljára elköszönjön Tőle. Szembeköpném magam amiért ilyeneket írok atyauristen! Mami alig jár,és basszus most jut eszembe meg kell másznunk egy emeletet.Remélem Papi is eljön. Eddig ugy tünik, hogy nem akar. Rá kell beszélnem! A rohadt életbe, ez nem járja, hogy 91 és 88 éves emberek, akik már évek óta hajtogatják, hogy készülnek a halálra, most eltemethetik a 62 éves fiukat. A büdös kurva életbe!!!! Egy órán át tudnék káromkodni,és még akkor sem lennék nyugodt. Hova szállt az a sok sok imám,amit minden egyes rohadt éjjel küldtem mióta kiderült hogy mi a helyzet? Sokszor magamért semmit, csak ennyit, hogy csak egy pici csodát, gyógyuljon meg. Mondják, hogy Isten kegyes.,,Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten báránya..” naja, biztos boldog, rohadt jófej Isten, hogy így…Évekkel ezelőtt túlélt egy autóbalesetet, ahol egy orvos se adott volna egy lyukas fityinget se az életéért.De ott meghalhatott volna szenvedés nélkül. Nem, most kb..őőő..számolok.13 évvel később- basszus lehet a 13-as szám?mindenre okot próbálok keresni..be fogok golyózni- muszáj volt ezt a vészt rászabadítani. Ezek után higgyen az ember,meg papolnak a katolikusok az isteni kegyeletről, meg legyünk jók, meg meg lesz a jutalmunk blabla.Motiváció?Kicsit mintha hiányozna. Kurva egy kemény év lesz. Úgy érzem, a lavina ezennel lassan elindul. Király, hogy pont a hatodévem kapujában. Istenem, ha hallasz, add, hogy ne szenvedjen, és megnyugodjon a lelke! Az enyém nem tud..nem tud…és nem is fog egy darabig.

Kategória: Nincs kategorizálva  Címkék:  Szólj hozzá
a remény hal meg utoljára…eljött az utolsó pillanat azt hiszem…

itt a tavasz, itt az életerő, itt a napfény. Eltünt a téli depresszióm, energikusabb lettem, mégis életem kék egére egy b*szott nagy fekete felhő kúszott,amiből ömlik a csernobili savas eső. A holnapi kemo Cs. agyödémája miatt lehet,hogy elmarad. Az utolsó remény, amibe még kapaszkodott. Ha tényleg visszamondják, még meglévő tudatállapotban kétségbe fog esni. Később úgyis el fogja veszteni a tudatát megérzésem szerint. A gyomrom szorongat. Nem pillangókat érzek,hanem egy kurva nagy vasöklöt,már bocsánat. Bárcsak kaphatná a kemot, akkor talán kicsit megnyugodna, és kevésbé lenne borzalmas a vége, mivel kisebb félelemben érné a kognitiv funkcióinak az elvesztése,és az utolsó tiszta napjai nem a kudarc keserű élményével lennének telitettek. A bal oldala elszállt, pelenka mindkét funkcióra. És két hete még találkoztam vele nagymamáméknál. Két lábon járt, és beszélt! Én ezt..hogy?….HOGY? HOGY AZ ISTENBE lehet kibírni ép ésszel? Az orvos természetesen szarik visszaírni arra az emailemre amiben kéreztem, ugyan már mire várunk 2 hetet egy ilyen agressziv daganatnál ha nincs más mint a sugár? A március 12-i iöpontot pedig kitolta holnap azaz 21-re,mondván,hogy a korszerübb -gondolom az uj- géppel kezelnék. Apu  ugyérzi,olyan mintha passziv eutanáziát csináltak volna. Őszintén? Medikusként tudom, esély az 5 éves túlélésre 10% volt vagy annyi se. Pláne a recidíva miatt. De az események szemlélése közben, válaszra se méltatott,és igenis, el kellett volna kezdeni azt a tetves sugarat, vagy közölni,hogy erre nincs pénze az oep-nek. Ehelyett addig tolni számomra felfoghatatlan indokokkal, amig biztosan eljön az a pont, ami kontrainikálja az egész hercehurcát. Kidobott pénz a maszk. Mintha kb kézrátétellel gyogyitották volna. Lehet a culevit se használt volna. Nem kellett volna hallgatni a doki pampogására,hogy a kemo mellé inkább ne. Rohadjon keresztbe. Lehet csak a düh beszél belölem,de ezt kivánom neki.Ez szerintem meröben nem meriti ki a ,,mi mindent megtettünk” mondatot amit ilyenkor el kell mondani.Messze nem…